Folytatódik vérfolyam, utazom a flörtbusszal, előkerül egy meztelen popsi, és kiderül hogy négy orrlyukkal Magyaországon nem lehet boldogulni! Lesz kis körkép Jánosról is, aki nem a szomszéd menő srác, viszont szereti, ha megolajozzák a dolgait, és persze a legsürgősebb műtétek...

Figyelem! Ebben a bejegyzésben szintén lesz egy pár fénykép a balesetről, mert a legtöbbeket úgyis csak a véres fotók érdekelik :D  Lehet, hogy téged zavar a vér, a sérülések látványa. Kérlek, akkor ne olvasd tovább! Vagy csukd be a szemed a fényképeknél! :)

     Szeretem az életem. És szeretem a társaságot, és a szebbik nemet. Miközben elindul a mentő (sajnos nem olyan hátul kétajtós, mint az amerikai filmekben-ez nagy bánatom :-) ) konstatálom, hogy egy mentőápolónő is van velünk. Fiatal mint én. Nyugtatólag hat a jelenléte. Ezt aztán még sokszor észreveszem a következő időszakban. Örülök, ha nő az orvos vagy az asszisztens. Megnyugtat, lehiggaszt. Egy kedves mosoly, egy simogatás, egy kézfogás, és már nem is olyan szörnyű a fájdalom. Próbálok ismerkedni vele, egy pillanatra beugrik Barney Stinson. Nah, ez neki is kihívás lenne. Még van mit tanulnom; a számát nem sikerül elkérnem....biztos az új mosolytechnikám miatt van :D

     Kismagyar valóság: a baleset helyszíne és a kórház Bermuda-kétszögében eltűnik egy ötezres a nadrágomból. Minden mást időben lecsatolnak rólam a barátok. Irat, óra, napszemüveg, kártyák mind felügyelet alatt. Hogy hová lett az ötös? Nem tudom. Lehet, hogy csak kiesett. Lehet, fizetős volt a mentő, csak én nem láttam a taxiórát. Lehet, hogy a nadrágban maradt, mikor kidobták (mondjuk azt átkutattam, de sosem lehet tudni).

     Egyébként a mentőben minden szuper. Kapok valami lónyugtatót, megvan az első szuri. Ezt pár órán beül még további 10 követi....Már nem fázom. Mondjuk én az Unicum-Xanax kombóra esküszöm, de hát nem lehet az ember válogatós. Érzem, hogy ég az arcom. Arra nem tudnak mit adni. Mondom a mentőtisztnek, ha elmegyünk egy benzinkút mellett, álljunk meg jégért, kifizetem. Van, amikor pénz sem oldja meg a gondokat....csak nevetnek :) Mindig vágytam arra, hogy megkülönböztető jelzésű gépkocsival autókázzam Budapesten, mégpedig olyannal, ami nem a börtönbe visz. Most már tudom, olyanra sem vágyom, ami a kórházban köt ki :)

    Miközben élvezem a mentősök ápolását a háttérben segítő kezek munkálkodnak, hogy minél flottabbul menjen a kórházban minden. Én személy szerint épp elvagyok ájulva a magyar egészségügytől (nem, nem úgy :-) ). Amint beérünk a Szent János kórházba irány a CT, a röntgen, az ultrahang, a műtő. Sehol semmi várakozás, semmi sor, mindenki kedves. Mondjuk nem tudok oldalra pillantani a mászókámban (by Horn Gyula), de ez az érzésem. Azt hiszem mindenemet megröntgenezik, sugárzok az örömtől meg a dózistól.  A beteghordók kifejezetten csípnek. Örülnek, hogy nem egy leharcolt szumóharcost kell föl-lekapniuk a röntgenasztalra/műtőasztalra/hordágyra. Néha kifejezetten előnyös, ha az ember nem túl vastag :) Pörgök, beszélek, minden beteghordónak bemutatkozok -úgy látszik ez valami kényszer nálam :). Kapok egy tetanuszt. Mondja a hölgyike, gatya le, beadja a zsírba, úgy nem fáj, lazítsak. Muszáj vitatkoznom: -Kedves hölgyem! Szeretettel kérem, egy deka zsír sincs nemesebbik testrészemen, épp eleget edzem, mi lenne, ha inkább a vállamba, hasamba, nyakamba, fejembe, akárhová máshová adná?! Nem sikerül meggyőznöm! Hiába noh, hiányzik az a kurva mosolyom! :) Tövig szúrja belém, majd felkiállt: Jéééé, magának egy gramm háj sincs a fenekén! Máshova kellett volna adnom! OMG! WTF?! Nem sokára feltűnik: legyen bármilyen sérülésem is, semmi nem fáj úgy mint a seggem! :) Ráadásul most napokig muszáj rajta  feküdnöm...hálám üldözi azóta is :)

     Egy sebészasszony, kedves, türelmes elmagyarázza, hogy kiszakadt egy darab a térdemből, de nem sérült sem csont, sem porc, sem szalag. Viszont megnyílt valami üreg a térdben, tényleg be tudok kukucskálni. Szeretek kukkolni, nem azt mondom, de ezt azért egy kicsit túlintimnek érzem.... Még most is belesajdul a lábam, ha rá gondolok: KIMOSSÁK AZ ÜREGET A TÉRDEMBEN! Áhhhhhhh! Pfujj! Ezek után beledugnak valami csinos kis csövet, hogy azon át távozzon a trutyi. A cső vége a sípcsontomon fityeg, így nem egyszer varázsol picasso-i képeket a lábamra, a földre, mindenfele, ahova csöpög. Valami kis tégelyt még hozzá sufnituningolhattak volna. Kérdezzék csak meg a Totalcart! Vagy MacGyvert! A doki komolyan azt hiszi, hogy rendetlen vagyok, ezért, hogy el ne hagyjam a csövet hat öltés kiséretéban hozzám varrja. Persze, ha már ott van, a sebet is összezárja vele. Tiszta 2 in 1. De mi vagyok én Head&Shoulders? A kezemre, bordá(i)mra most nincs idő. Ketyeg az óra, és ha valaha szeretnék még normális fejjel emberek közé menni, azonnal el kell látni az arcomat.

Azért ennyire vidáman nem éreztem magam....:)

     Mentő, CT, röntgen, ultrahang, tetanusz, térd pipa, next level: szájkalapálás. Vicces beteghordókkal kicsit kirándulunk, irány a szájsebészet! Kiderül, normális esetben csak a Mária utcában műtenek, itt szombat délelőtt nincs erre lehetőség (itt van egy rész, amit, hogy másokat ne sodorjak bajba, ki kell, hogy hagyjak). Az evolúciós fejlődésem újabb lépcsőfokhoz érkezett. Mivel szeretek búvárkodni, amihez néha jó nagy levegőt kell venni, hát növesztettem két extra orrlyukat a felsőajkamra -iigen, igen. Tudom, hogy kiváncsi vagy, meg fogod látni őket!). A szájspecialisták irigyek, bevarrják,mint Hagyó Mikit a Gyorskocsiba :-) Másfélórával később, némi aszfaltmaradványoktól és alvadt vértől megszabadítva, 9 injekcióval leharcolva, több mint 30 öltéssel összevarva, két fogat (vagy fogmaradványokat) visszahelyezve többé kevésbé (inkább kevésbé) arcra hasonlító hólyaggal tolnak be a betegágyas terembe.  Asszem, ezt hívják kórteremnek, habár nekem semmilyen kórom nem volt, némi ellenálhatatlan vonzalmon túl az aszfalthoz...:) Ami a lényeg, ha az egyik legjobb barátom, aki történetesen a legklasszabb szájsebész, akit ismerek, nem segít, akkor most más lenne a gyerek fekvése. Meg a szám állapota :) Közben sűrűn elnézést kérek, a végére a szájműtétnek kezdtem elfáradni, és bizony sűrűn ángattam el a fejem az újabb és újabb injekciók és fájdalomhullámok elől. Nem akartam hisztizni,de valahogy idővel lejjebb ment a fájdalomküszöböm. A doki röhög! Azt mondja: Hülye maga? Három órával ezelőtt ment át magán egy autó, és maga sír, hogy lassan nem bírja a fájdalmat? :)

   Közben megérkeznek a rokonok, barátok. A rendőrök elengedték a hosszú kihallgatás után a barátom feleségét is, a motort lefoglalták további vizsgálatokra, nincs sérülése (azért én aggódom a kaució miatt, mert ha emlékszel ez kölcsön járgány volt). Mindenki happy. Csak most kezdjük el felfogni, milyen iszonyatos mázlim volt, mennyire kísért az őrangyalom!

     Lassan minden elcsendesedik. Két szobatársammal egyedül maradunk, az ismerősök elmennek. A doki néha benéz, kapok gyógyszereket (rém éhes vagyok, reggel óta nem ettem, de kajáról szó sem lehet). Aludni kellene, de nem lehet, a "vállalat nem engedi"-jah, sorry Cipő, szóval, nem tudok megmaradni a seggemen -  KÖSZI TETANUSZ!!!!! :D

Aludni nem csak nem tudok, nem is merek. Nekem, a notórikus horkolónak muszáj hason feküdni, hogy kussban tudjak maradni. Jelen állapotomban ez kizárt, így aztán várom, hogy két meglepően csendes sorstársamat elnyomja a buzgóság. Aztán már csak a reggelt várom lázas éberségben. Végül három óra hosszára megérkezik a marhára nem megváltó álom. Hoszzú napra hosszú éjszaka dukál, na!

A kép címe: Lyuk, lyuk csak a keret más, avagy 4 orrlyukkal is van élet! :)

Nézz vissza minden nap, mert délelőttönként folytatódik a sztori :)! 

Ha tetszett nyomj egy lájkot, vagy oszd meg, hadd olvassák mások is. Talán valakinek segít!