Ma megkapjátok, ahogy ígértem; baleset, vér, rendőrség, sérülések, egy szexi mentős is felsejlik, szóval minden, ami feldobhatja a hét közepét nektek,akik a munkahelyen robotoltok...:)

Figyelem! Ebben a bejegyzésben lesz egy pár fénykép a balesetről. Lehet, hogy téged zavar a vér, a sérülések látványa. Kérlek, akkor ne olvasd tovább! Vagy csukd be a szemed a fényképeknél! :)

     2014. június 28. szombat, egy csodálatos nap. Az időt a Jóisten is motorozásra teremtette. Kora reggel még megyek egyet Budapesten, amolyan bemelegítés képpen, utasom is van, minden szuper. Néha ugyan nehezen vált a váltó, de nincsen baj. Nem értek a műszaki dolgokhoz, megy a motor, ez a lényeg. Iszonyat élvezem! Az egyik legjobb barátom feleségével megbeszéljük, Telkiben találkozunk délelőtt, aztán irány le a balaton, míg a férje kicsit később kocsival jön utánunk. Mielőtt elindulok hozzájuk, már majdnem késésben vagyok, de úgy döntök, inkább elkésem, de reggelizek mégegyszer. Mit lehet tudni, mikor fogok legközelebb enni. És ez milyen jó döntés volt....

     Ahogy elindulok, érzem, minden csodálatos. Az idő, a motor, a hangulatom. Várnak a barátomék, a Balaton, a nyár, a közeli haza költözés. Hálás vagyok, hogy ilyen életem van. Mint síoktató tudom, hogy amikor egy új sportot elkezdünk élvezni, a kezdeti nehézségeket legyűrjük, elkezd nőni a magabiztosságunk, nah olyankor történnek a legnagyobb balesetek, hiszen a tudásunk lényegesen kisebb, mint, amit mi általában érzünk. Tudatosítom magaman, hogy nem tudok motorzoni, lassan, és extra figyelmessen, meggondoltan fogok vezetni. Útközben Telki felé még átfut az agyamon, hogy vissza kellene fordulni a motoros nadrágomért, nem lesz elég a térdvédő, meg a farmer. De hát késésben vagyok....

11:15 Ketten, két motorral elindulunk. Mivel mind a ketten tapasztalatlanok vagyunk, megbeszéljük, hogy lassan, biztonságosan megyünk, nem is autópályán, hanem majd a 7-es úton. Megteszünk egy párszáz métert, kifordulunk a főútra, a lány van elöl, ő a tapasztaltabb. Várom az előttünk álló utat; ésszel, ésszel, ésszel mondja egy hang a fejemben.

11:17 40-nel megyünk, be a Budakeszi felé vezető furcsa körforgalomba, előttünk egy pár autó cammog, ca. 20-al. Közvetlen a körforalom után a társam elhagy kettőt, én utána. 20-ról felgyorsulok 40-re. Előzés vége, gyors besorolás a kocsik elé. Lassan feltűnik a Telki vége tábla, hosszú egyenes szakasz, előttünk senki. Arra gondolok, mindjárt felgyorsulunk, le kellene hajtani a sisakom állvédőjét, amit városban fel szoktam hajtani, hogy jobban érje az arcomat a szél. Mivel már 40-nél járunk, nem 20-nál, fel akarok váltani. Mintha valami zaj jönne a váltó felöl.

És itt a vége.

     A motor megcsúszik, érzem, hogy elfordul a vége, dőlök, én meg csak kapaszkodom kétségbe esetten. Előbb a jobb lábam ér le, majd a csípőm, és a fejem. A motor elszakad tőlem. A harmadik szememmel, valami hetedik érzékkel TUDOM, ÉRZEM, hogy most elütnek. Csattanás, amit nem hallok. Ütés, amit nem érzek. Csak a neuronok húzzák össze egy ideges rángásba az agyam.

-Mechanikusan számokat darálok: Nulla-hat-harminc-kétszáz....nulla-hat-harminc-kétszáz, hívd a szüleim...nem tört el semmim, hagyj fölállni...jól vagyok....jól vagyok....hogy néz ki az arcom...fázom...fázom.....nulla-hat-harminc...hadd álljak fel...motorral mi van

     Einstein szerint az idő relatív. Igaza van! A mentő ca. 15-20 perc alatt kiér. Szerintem már ottvoltak, amikor elesem! Minden kiesik. A tudatom nem engedi, hogy emlékezzek arra,mi történik. 20 percre máshol vagyok. Véd, óv, puha tudatlansága körbeölel. Nem látom, hogy társam, amikor hallja váltó zaját belenéz a tükörbe és látja, hogy eltünök a motorom mögött, alatt. Végignézi, ahogy a mögöttem haladó Yaris,a mi elé épp csak besoroltam, nem tud megállni és nekem jön. A lökhárító felkap, átfordítja a testem, és fejjel előre tolva legyalulom az aszfaltot. Ahogy halad az autó, félig alá kerülök. Szegény vezető hölgy, aki pár másodpercel ezelőtt, még épp csak kihajtott a körforgalomból, talán éppen gyorsított volna, leelőzi két motoros, besorolnak elé, és egy pilanattal később az egyik a kocsija előtt bukik, szóval ennek a teljesen vétlen hölgynek most ad parancsot a tudata: FÉKEZNI! Lassan ment ő is. Így 1-2 méteren belül megáll. A lábamon. Bár magamnál vagyok -állítólag-, ebből én semmit sem tudok. Elvittek az ufók, hagyjatok ott!

     Társam futva rohan és üvölti a sofőrnek,- tolasson, tolasson! A Yaris felszabadít, az üvöltésem elhalkul, és darálom a számokat.....De nem csak őket hívják. A rendőrök, húgom, a legjobb barátom főorvos édespaja pikk-pakk ottvannak. Szerintem mindenki egyszerre ott volt. Hirtelen odavarázsolódtak. Valamikor akkor jelennek meg, amikor egy finom puha kéz elkezdi kiszabadítani a sisakból a fejem. Egy lágy műanyag körbeölel. Biztonságban vagyok. A Nyakmerevítő. Csak ne kellene annyi vért nyelnem. A vér íze nem jó. Drakula hülye. A mentősök megérkezésével az ufók visszahoztak a földre. Felismerek mindenkit. Próbálok mosolyogni, nem lesz baj! Mosolygok, mint Joker a a Batman-ben... Teljes útzár, a szervek is teszik a dolgukat-szeretem az ilyen felhajtást...:) Két véres nyelés és öklendezés között valamit bedugnak a számba....a szonda. Azt mondják fújjam! Egy Üvegtigris jelenet villan be: -"MIVEL BAZD MEEEEEEG???!" Fújom, szívom, vér, nyál minden megy bele, de meglesz az eredmény: 0,00% Hát persze. (Végülis hálás vagyok a zsaruknak. Jól végezték a dolgukat, és délután, túl a 11. injekción már tudom, inkább megfújom mégegszer azt a rohadt szondát, minthogy megszúrjanak egy vérvétel miatt....). Anyum udvarias gyerkenek nevelt. Mindnekinek bemutatkozom. Állítólag többször is...:) kezetfogni mondjuk nem engednek. Hálás vagyok mindenkinek, akik segítenek. Amíg fekszem az elszállításra várva, már TUDOM, hogy megírom ezt a blogot, így aztán kérem a húgom, hogy készítsen pár fényképet. Tudom, hogy ennek a balesetnek értelme van, ez segíthet talán másokon is. Amúgy is szeretek pózolni....bár erre a szitura sosem gondoltam....:)

     Az alábbiakban láthatsz két fényképet, amik a mentőben, kórházba menet készültek. A célja nem a megbotránkoztatás, hanem a bemutatás. Szerintem a képeken semmi szégyelni, vagy elrejteni való sincs, ez is én vagyok. Cél, hogy lásd, honnan, hova lehet kerülni egy pár másodperc alatt, és innen majd hova lehet eljutni. A képek nincsenek manipulálva, mert nem tudom, hogy kell :D

 Nézz vissza minde nap, mert délelőttönként folytatódik a sztori :)! 

Ha tetszett nyomj egy lájkot, vagy oszd meg, hadd olvassák mások is. Talán valakinek segít!