Az első sokk a baleset után: az arcom jódarabig nem lesz olyan, mint régen. De hogy jön ide Geronazzo Mária? Miért felemelő és tanulságos úgy enni, mint egy fogatlan 100 éves? És vajon melyik a legjobb kaja a világon? És miért lehetek igazán hálás?

Figyelem! Ebben a bejegyzésben lesz egy pár fénykép a szétzúzódott fejemről, plusz Nicholas Cage-ről!!!!. Lehet, hogy téged zavar a vér, a sérülések látványa, vagy a színész mindig ugyanolyan feje. Kérlek, akkor ne olvasd tovább! Vagy csukd be a szemed a fényképeknél! Főleg az övénél. :)

     07:00 Három óra kínkeserves alvás után hajnali hétkor ébresztő. A fejemnél, térdemnél, bokámnál körös körül vér-, genny-, és nyálfoltok. A cucc beleragad a hajamba, a fülembe. Hol van a méltóság? Vajon ezekben a külsőségekben rejtőzik, vagy a lelkünkben?

Nyár van, vasárnap reggel, én meg reggel hétkor egy kórház kórtermében két vadidegen pacekkal, egy sajgó popsival, egy szó szerint égő arccal, egy becsövezett, csöpögő térddel, némi csípő és láb égési sérülésekkel ellátva, megnyomorgaott bordákkal már fent vagyok. Legszívesebben leállítanám a kerekeimet, és csak öntudatlanul pihennék, várva, hogy teljen az idő. Tegnap még elintéztem pár hálálkodó és megnyugtató a telefont a szűkcsaládnak, barátoknak, főnöknek. Btw. szerintem a főnök marhára nem hiszi, hogy balesetem volt, azt gondolja, csak nincs kedvem a felmondási idő alatt dolgozni -ebben igaza is van-  úgy hogy reggel elküldök neki egy fényképet, hadd örüljön. Happy Sunday!

     09:00 Én, aki mindig pörög, lassan megörülök az unalomtól. Gondolkodni nincs erőm, felülni olvasni még fáj -köszi mégegyszer tetanusz! Szerencsére vizit. A kedves szájsebész bejön, megvizsgál, megnyugtat. Hiú vagyok, az arcom volt az ékem, most mi a f*sz lesz?! Állítólag van rá esély, hogy ne kelljen plasztikaisebész.  -"A körülményekhez képest jól néz ki (muhahaha!)". Még jó, hogy ezt mondja, ő kaparta össze a maradványokat. A baleset óta az első alkalom, hogy bele tudok nézni egy tükörbe. A látvány sokkoló! Tényleg ledöbbenek. Eddig is éreztem, hogy gond, van, de hogy ekkora?! Emlékszel az Ál/Arc című filmre? Amikor Nicolas Cage felébred a kómából a letépett arccal, és néha félénken mutatja a kamera? Ez pont olyan. 

/Ha a képre kattintasz, kinagyítódik, plusz a frappáns képaláírásom is olvashatóvá válik....nekem is csak most tűnt fel :D/     

Eszembe jut Geronazzó Mária. Tudod, valami hülye ribanc, akinek nyolc hímtag fért egyszer a szétplasztikázott szájába. Sehol sincs. Az enyémbe legalább tíz, plusz egy Coca-Cola palack. A két literes. Jah, majd el felejtem, a számat nem tudom kinyitni, úgy hogy max. egy japper jelentkezhet (utólag is elnézést a nagyfarkú japó barátainktól ezért az ocsmány sztereotípiáért!)! Ez a gondolat azért megvígasztal. Eddig mondták, hogy Tom Cruise hasonlít rám (Tényleg mondták, egyszer. Részegen. Egy vak.). Nah, most már nem fog! :)

     Sikerül közelebbi barátságot kötnöm Kacsa Úrral! Egy pillanatra itt meg kell állni. Ez viccesnek hangzik, ágyba pisilni, és hát vannak azért ennél milliószor nagyobb problémák is. De nekem ez gond. Emberek, tartás, miegymás. Aztán leszarom. Egy eszköz, hogy kiteljesedjek. Kacsa Úr segít megint egy szintet lépni.

     10:00 kaja még sehol, éhes vagyok, 24 órája nem ettem. Ez jó jel. Én majdnem mindig éhes vagyok. Mint a kisegér a Tom&Jerry-ben. Most eszembe jutnak epizódok, ezzel a belső mozival szórakoztatom magam.

Egy kedves ismerősöm megígéri, hogy délelőtt meglátogat, szüleim délben. Miközben már félig kiolvastam egy Patrick Robinsont (600 old.), senki nem jön. Egyébként ez rossz. Várod, hogy megtörjék a monotonítást, és nem történik semmi. Ne tegyetek ilyet! Hallgatom a két szobatárs sztoriját. Az egyik tag azért került be, mert összeverekedett a szomszédjával. Az ok: a szomszéd beszólt, hogy ne üvöltsön a lányával, hanem inkább üsse a lányt, ahogy ő szokta az övét! Ha a történet fake lenne, nevetnék. Így nincs kedvem. Szomorú kis tükörképünk. Mind a ketten sírnak a bajuk miatt. Óvatosan jelzem, vazze(!) nézzétek már a jó oldalát! Legyetek kicsit optimistábbak, pozitívak. Nem lettek...:(

     12:00 már baromi éhes vagyok. Kénytelen vagyok orrba-szájba (mind a négy orrba muhahaha) cukros teát inni, hogy el ne ájuljak. Mankóval megteszem az első utamat a folyósón. Sikerül állva használnom a mosdót. Egy apró siker, ami felvidít! Ezekből élek. Egy kis idő múlva jön az ebéd. Nem azért mondom, de így még életemben nem ízlett kórházni -nem mintha ettem volna- húsleves! Szívószálas megoldással sikerül valamennyit ennem. A szívószál amúgyis elkísér a következő időszakban már érzem.

     14:00 Végül megérkezik az első látogatóm, aki meglepi :) Húslevest hoz! :) Majd, aki megígérte, hogy jön, szintén megérkezik. Ajándék: húsleves :) Az Univerzum megadja, amit kérsz -mondaná  Coelho, ha olvasnám. Nagyon jól esik a sok látogatás, figyelem. Segít elterelni a gondolataimat a fájdalmaimról, a lüktető lábamról, a folyton vérző térdemről, a fogam hiányáról, és az egész kicseszett helyzetemről.

     Jön a jóhír is: Mivel nem volt eszméletvesztésem (az, hogy húsz percet blokkolt a tudatom, nem tesz semmit), este már haza is vihetnek. Kis intermezzó: négy előtt semmi képpen sem, különben nem tud a kórház elszámolni napidíjat. 

     Mielőtt kiengednek, mégegyszer lekezelnek. Így bekrémezve már egész elviselhető a látvány, és az érzés is. A szívószállal való zsonglőrködést egész jól kitanulom. Mivel a szájam első része érzéketlen, a kitört fogaim helye viszont extrémen az, oldalról kapom be, szürcsögök, szívok, és miközben töménytelen nyálat és vért nyelek, igyekszem valami táplálékot is elkapni. Ha még közben a fejem is fel tudom hajtani, a gravitáció miatt minden belém, és nem rám csurog. Ha nem sikerül, a fele folyik kifelé. Még jó, hogy nem egy elegáns étteremben ülök... Először szégyenlem magam. Hangosan nyelek, csöpögök, szívok, szürcsögök, és mindent összekenek, miközben a fájdalomtól néha majd kicsordul a könnyem. Aztán rájövök arra, amit már Kacsa Úr esetén is megtanultam. Lehet ezeket méltósággal, kellő öniróniával, és humorral nézni, sőt tanulni is belőle. Ráadásul, ahogy tökéletesítem technikámat, apró sikerlöketekkel is gazdagabb leszek. Akinek meg nem tetszik, kinyalhatja! Jah, csak ne nyúljon a fenekemhez senki! Hülye tetanusz! :)

     Rettenetesen ellene vagyok a kötelező hálapénznek. Minden ízében útálom és ellenzem. Most mégis azt gondolom, meg kell köszönnöm a szájsebész kolléga gondoskodását, munkáját, és hogy lehetővé tett sok mindent túl a szimpla kötelességén. Korrupció? Nem hiszem. Nem kért, nem követelt. Én adtam jószívvel, önként, utólag. Megérdemelte.

     Összességében a szublimálódott ötezres kivételével  (és persze a tetanusz beadásán túl) csupa kellemes emlékkel lettem gazdagabb. Szinte mindenki kedves és figyelmes volt, mindenki a maga módján segíteni akart. Nem kellett várnom, úgy tűnt hozzáértő kezekben vagyok. Az hogy vacsorát sem kaptam vagy azzal függ össze, hogy tudták, hogy este elmegyek, vagy, hogy már megint nem volt pépes ennivalójuk. Vagy azt gondolják, a szombati infúzió felér egy komplett étkezéssel...:)

     Most megyek haza, illetve a mama-panzióba. Szerencsés vagyok. Autóval visznek szerető család és gondos ápolás vár. Arra gondolok, mennyivel könnyebb nekem, mint sokaknak, akiknek ez nem adatik meg. Vajon emiatt várom minden nehézségével, fájdalmával és keresztülhúzott számításával mégis részben nyugodtan, részben kíváncsian, de mindenképpen pozitívan a jövőt? Vagy ez beállítódás és (ön)tréning kérdése?

Szeretném hinni,hogy az utóbbié, melyet az előbbi csak felerősít, támogat.

     Holnap reggel irány a kórház vissza. Kioperálják a térdemből a csövet, és megnézetem a jobb kezem, mert lassan már semmit nem tudok fogni vele, annyira be van dagadva. Délután meg irány a szájsebész barátom, akinek csodát kell művelnie, ha az arcomra valah is mosolyt akar még varázsolni.

Most már remegek, fázom, mindenem fáj, hosszú volt a nap! De végre itthon. Ideje aludni!

Nézz vissza minden nap, mert délelőttönként folytatódik a sztori :)! 

Ha tetszett nyomj egy lájkot, vagy oszd meg, hadd olvassák mások is. Talán valakinek segít!

Schumy